Általános szerződési feltételek

Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

Elállás joga:

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.) kormányrendelet

A rendelet hatálya arra a szerződésre terjed ki, amelyet fogyasztó és vállalkozás köt egymással termék, illetve szolgáltatás értékesítésére irányuló, a vállalkozás által működtetett távértékesítési rendszer keretében olyan módon, hogy a szerződés megkötése érdekében a vállalkozás kizárólag távközlő eszközt alkalmaz (távollevők között kötött szerződés).
Ha a vállalkozás a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, illetve a megrendelt szolgáltatást nem áll módjában nyújtani, köteles erről a fogyasztót haladéktalanul tájékoztatni, valamint a fogyasztó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése a vállalkozást nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.
Ha a vállalkozás a szerződésben meghatározott módon helyettesítő termékkel, illetve szolgáltatással teljesít, a 4. § szerinti elállási jog gyakorlása folytán a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a vállalkozást terhelik. A költségek viseléséről, valamint a megfelelően helyettesítő termékkel, illetve szolgáltatással történő teljesítésről a vállalkozás egyértelműen és pontosan köteles a fogyasztót tájékoztatni.
A vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan terméket értékesít, illetve olyan szolgáltatást nyújt, amelyet korábban a fogyasztó nem rendelt meg.
A fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni a vállalkozás ajánlatának – hallgatólagos – elfogadását.
A fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a vállalkozás a szerződéskötés céljából automata hívókészüléket, illetve távmásolót (telefaxot) használjon.
Ha külön jogszabály eltérően nem rendelkezik, a vállalkozás a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában használhat olyan, közvetlen kapcsolatot lehetővé tevő távközlő eszközt, amely nem tartozik az előző bekezdés hatálya alá.
A vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a rendeletben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat megtartotta, valamint a fogyasztó 9. §-ban előírt hozzájárulását beszerezte.
A fogyasztó a rendeletben meghatározott jogáról érvényesen nem mondhat le.
A rendeletben foglaltaktól csak a fogyasztó javára lehet eltérni.

A kormányrendelet teljes szövegéhez kattintson ide
Adatkezelés

A web áruház használata során / KÖVÉR ZOLTÁN / rendelkezésére bocsátott személyes adatait bizalmasan kezeli, és nem adja ki másfél számára.

Az egyes informatikai rendszerek által, a web áruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán magadott adatok rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban: kovertanya@freemail.hu. e-mail címen.
A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a polgári törvénykönyv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5.) kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadóak.

A web áruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a / KÖVÉR ZOLTÁN / általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit.

Jelen általános szerződési feltételek dokumentum nyomtatóbarát változatának letöltéséhez, és megtekintéséhez kattintson ide.

X
0
    0
    KOSÁR
    Üres a kosárVissza a piacra